Egy nap majd kiderül...

Béla Barátomnak, sok szeretettel...

Az Átlátszónak a magyarországi orosz befolyás nemzetbiztonsági összefüggéseit feltáró cikksorozatában feltűnt különféle „üzleti hírszerző akadémiák” a jelek szerint egyfajta fedőszervként (vagy frontszervezetként) funkcionáltak bizonyos titkosszolgálati körök anyagi és/vagy politikai céljai érdekében. A fedőszervezet és a frontszervezet között az a különbség, hogy előbbit maga a titkosszolgálat hozza létre törekvéseinek leplezett megvalósítása érdekében, utóbbiba viszont rejtett módon szivárog be, és a szervezet működését úgy veszi ellenőrzés és irányítás alá, hogy annak alapítói, illetve vezetői észre sem veszik, hogy külső erők játékszerévé váltak. Ha kellően mélyre ásunk az ún. „szürke irodalomban”, akkor az árnyék-titkosszolgálat (mert olyanunk is van, nemcsak árnyékkormányunk) gyökereinek a múltba vesző, még a Drégelyvár Oktatási Alapítvány megszületésénél is régebbi időkbe visszanyúló elágazásait is feltárhatjuk.

A Peter Sheldon és dr. Cími H. Ferenc szerzői álnéven megjelent, Titkos Öböl-háborúnk (Fejezetek a magyar katonai kémelhárítás történetéből) című könyv (Intermix Budapest Kiadó, 2004) egyik példánya (amely antikváriumból került új tulajdonos birtokába) kézírásos ajánlást tartalmaz az egyik szerzőtől „Béla  Barátomnak sok szeretettel”, a dedikációt záró „Dr. Hamar Ferenc (Címí)” névaláírással.  

 

 Hamar Ferenc vezérőrnagy az 1990-2012 között létező KBH főigazgatójának operatív helyettese (műveleti igazgatója) volt 2010-ig, amikor a romák elleni sorozatgyilkosságok (2008-2009) felderítése során elkövetett szakmai hibák kapcsán felmerült KBH-érintettséggel összefüggésben el nem távolították a szolgálattól; „Béla Barát” pedig alighanem Kovács Béla volt jobbikos EU-képviselővel (közismertebb nevén KGBélával) azonos, akit az oroszok javára a szövetségesek ellen folytatott kémkedésért a közelmúltban ítéltek el jogerősen öt évre. Az ítéletet azért nem tudják végrehajtani, mert KGBéla időközben Moszkvába költözött, ahol egykori egyetemén, ahol őt is képezték (kiképezték) nemzetközi kapcsolatokat tanít (vagyis most már ő képez ki másokat). KGBéla 2003-ban jött „haza” Magyarországra, és (a dedikálás dátuma szerint) 2005-ben már Hamar vezérőrnagy „barátja” volt, és mint tudjuk, ugyanabban az évben csatlakozott a Jobbikhoz is. Vagyis nemcsak az oroszok, hanem a Jobbik és a KBH ügynöke is (volt). Feltehetően a katonai elhárítás és a magyar szélsőjobb között hozta-vitte az információkat, érvényesítette egyikük vagy másikuk befolyását oda-vissza, és kapcsolódási pontot biztosított a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) utódszervezete, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), annak is a katonai elhárító főnöksége felé. Későbbi brüsszeli kiküldetése alatt ugyanakkor a GRU (az orosz katonai hírszerzés) embereivel is kontaktust teremthetett, mivel ők is ott vannak minden orosz külképviseleten.  

Hamar szerzőtársa, Peter Sheldon, akinek az „igazi” neve Tőke Péter, ő egy volt III/III-as ügynök, jelenleg szélsőjobboldali propagandista, aki egy másik neonáci ideológussal, Drábik Jánossal közösen jegyzett könyvében (A kormánybuktatások kézikönyve, TóthÁgas Plusz Kft., 2015) leírja, hogy „Valamikor 2000-ben egy közös könyv írása céljából rendszeresen bejártam ama bizonyos épületbe és találkoztam Stefán Géza vezérezredessel, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójával és operatív helyettesével, a Vezérőrnaggyal, társszerzőmmel, akivel közösen kémkönyvet írtunk.” (84. o.). A főigazgatói és -helyettesi irodában folytatott bizalmas megbeszéléseken, tanácskozásokon túl arra is volt példa, hogy külső helyszínen, konspirált körülmények között szerveztek ügynöki találkozót: „Mindig vittem nekik támpéldányokat a könyveimből és a Leleplező könyvújságból, amelyet én főszerkesztettem. Egyik ilyen alkalommal a Vezérőrnagy arra kért, ne a cégnél találkozzunk, hanem fent a budai Várban, és csak annyi időre, hogy az egyik parkolóban egymás mellé állunk, átadom a magazinunk új példányait, s már mehetünk is a dolgunkra.” (u. ott).

„Nos, a Hilton előtt, egy mellette fenntartott üres helyen parkoltam le. Gépiesen leengedtem a vezetőülés melletti ablakot, átadtam a szokásos példányokat. A Vezérőrnagy elvette, s a fejével intett, hogy szálljak ki.

– Sétáljunk egyet.

Ez azt szokta jelenteni, hogy valamilyen hasznos információt akar adni.” (u.ott).

A Vezérőrnagy adott hasznos információt a szélsőjobbos propagandistának, aki egyben orosz ügynök is volt? Ki kinek volt a „gazdája”?

De ne szaladjunk előre: nézzük, mik is voltak a mi „Titkos Öböl-háborúnk” szerint a magyar katonai kémelhárítás történelmének említésre méltó fejezetei?

A könyv első részéből megtudjuk, hogy a BM III/IV. Csoportfőnökség (katonai elhárítás) utolsó főnöke, aki a rendszerváltáskor a KBH első főigazgatója lett, egy bizonyos Rényi altábornagy (a valóságban Strényi Ferenc altábornagy) és a KBH őt követő vezetőinek szíve a rendszerváltozás alatt és után, a NATO-csatlakozásunkat megelőző évtizedben, sőt még a 2000-es években is az oroszok felé húzott.

„A szovjet kémelhárító kibékítése” című fejezet szerint 1990 decemberében, az 1991-es Öböl-háború előtt három héttel, a könyvbéli Rényi tábornok (tehát Strényi) a Ferihegyi Repülőtér büféjében elbúcsúztatja Jurij Petrovics őrnagyot, a szovjet katonai felderítés (GRU) vezérkari összekötőjét. A szovjet őrnagy ezt megelőzően egy olyan kémelhárítási ügyön dolgozott, amelynek magyar felelőse egy bizonyos Kovács Feri őrnagy volt, akit a sikeres akció után elő is léptettek alezredessé, később pedig, 2004-es EU-csatlakozásunk idejére már vezérőrnagyként a KBH főigazgató-helyettese lett. Ezeket a beosztásokat valójában egy Kovácsics Ferenc nevű vezérőrnagy töltötte be. Strényi mint Rényi, Kovácsics mint Kovács: a szerzők láthatóan nem erőltették meg magukat az álnevek kitalálásában. A repülőtéri szívélyes beszélgetés zárásaként, miután hármasban lehajtottak két-két vodkát és leöblítették kólával, a magyar rendőrtábornok így szólt: „Itt egy levél, írtam pár sort Laricsev barátomnak, adja majd át neki, ha jelentést tesz. Ez igazolja az új sztorinkat. Jó utat!” (68. o.).

Jogos a kérdés: Mi lehetett a repülőtéren Jurijnak átadott borítékban? Ezt nem tudhatjuk, de sokan sejteni vélik. Például az orosz ortodox egyház fejének, Kirill pátriárkának az EU-s szankciós listáról való levételéhez ragaszkodó magyar álláspont miatti felháborodásában az Európai Néppárt külügyi szóvivője nemrégiben így üzent Orbán Viktornak: „Egy nap majd kiderül, mivel zsarolnak téged az oroszok!”.

Az öböl-háborús könyv második részében a KBH folyamatosan az amerikaiak és az izraeliek ellen dolgozik, kiadja a nemzeti és a szövetséges titkokat, félrevezeti a nyugati partnerszolgálatokat, az Irak elleni koalíció tagországait és az ENSZ-t. 1991-től közreműködik az Irak és a Szovjetunió (majd Oroszország) közötti (a nemzetközi koalíció háta mögött kötött) külön megállapodás előkészítésében, elősegíti az iraki fegyverkezéshez – majd a fegyverek elrejtéséhez, a nyomok eltüntetéséhez – nyújtott orosz támogatást. Ennek keretében 1991-ben Laricsev Moszkvában egy újabb feladattal bízza meg Jurijt, és a lelkére köti:

– Legyen ügyes, kreatív, ha ismeretségeket köt, és ne bízzon senkiben!

– Úgy lesz, tábornok elvtárs.

– A dolgát nehezíti, hogy nem léphet velünk, de más szovjet hatóságokkal, és a követségeinkkel sem kapcsolatba. Legfeljebb a magyarországi GRU-sainkkal futhat össze,  ha ők ezt szükségesnek tartják. Budapesten is csak Kovács alezredessel találkozzon, aki tud magáról, de őt se keresse, jelentkezni fog. (94–95. o.)

Az idézett részben, a könyvbéli Laricsev tábornok szájába adva, Hamar lényegében megnevezi a főnökét, Kovácsics Ferenc (fedőneve: Kovács Feri) alezredest (aki ma nyugállományú altábornagy) mint a GRU magyarországi rezidensét (magyar ügynökhálózatának vezetőjét). Kovácsics 2009-ben a szolgálat főigazgatója lett, de a romák elleni sorozatgyilkosságok kapcsán elkövetett „hibák” (a nyomozás hátráltatása) miatt őt is leváltották, még büntetőeljárás is indult ellene. Az előzmények ismeretében kijelenthetjük, egyáltalán nem csoda, hogy ő, illetve az alárendeltjei akadályozták az említett bűncselekmény-sorozat nyomozását, mert az – a Győrkös ügyhöz (másképpen a bőnyi rendőrgyilkossághoz) hasonlóan – az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU és a magyar ügynökei érintettségét is feltárhatta volna. Ugyanis – és ezt az idézett rész megerősíti – a BM-es katonai elhárítás, a III/IV csoportfőnökség (amiből később átnevezéssel a KBH lett) a rendszerváltás előttről ismerte a Magyarországon tevékenykedő orosz ügynököket, akik a szovjet csapatok kivonása után is itt maradtak, mégsem tudott (vagy inkább akart) mindmáig egyetlen egyet sem leleplezni közülük. Persze, mert a szervezet későbbi vezetői azóta is tartották velük a leplezett kapcsolatokat, sőt végrehajtották a Moszkvából érkezett utasításokat. Ez teremtette meg a kedvező lehetőséget a magyarországi fejlemények orosz titkosszolgálati befolyásolására.

A harmadik részben a KBH az iraki atom- és vegyi fegyverek ügyében dezinformálja az amerikaiakat és az izraelieket, amivel jelentős mértékben hozzájárul a 2003-as háború kirobbantásához, a nemzetközi biztonság máig tartó megrendüléséhez, a terrorfenyegetettség globalizálódásához. A részletekre később lesz érdemes visszatérni.

A már említett másik, „kormánybuktatásos” könyv is tartalmaz további érdekes epizódokat. Így például a Vezérőrnagy és az ügynök budai várbeli titkos találkozójának ismertetése során Tőke Péter beszámol arról, hogy a tábornok részletesen tájékoztatta őt egy olyan nemzetközi tanácskozásról, amit a Hilton Hotelben tartottak „arról, hogyan lehet és kell elkergetni a diktátorokat, hogyan lehet megdönteni a diktatúrákat és átalakítani demokráciává.” A beszélgetés során Hamar Ferenc (akinek, mint emlékszünk, szokása volt, hogy „hasznos információt” adjon a szélsőjobbos propagandista, neonáci ügynöknek) néven nevezi a konferencia fő előadóját, Robert Helveyt. Ő „egy amerikai ezredes, aki feltehetően a CIA-nak dolgozik. Az ittléte, mint ahogy a Workshop-é sem publikus.” (85–86. o.). Ha nem publikus, akkor a Leleplező újság főszerkesztőjének sem kellett volna elárulnia.

A Vezérőrnagy még kikotyogja azt is, hogy a tanfolyamon „déli szomszédunkról”, a Balkánról és „valahonnan keletről” érkezett radikális forradalmárok vagy lelkes ellenzékiek vesznek részt, akiket „számos regionális titkosszolgálat figyel”. Hozzáteszi, hogy „A NATO brüsszeli titkosszolgálati központja jelezte a rendezvényt, néhányan ide is jöttek, és biztosítják a Workshop helyszínét. Az irányító kollégával nemsokára itt találkozom, elviszem ebédelni. Szereti a jó magyaros ételeket meg a badacsonyi kéknyelűt.”

Történelmi tény, hogy 2000-ben Magyarországon tartották azt a nemzetközi szemináriumot (értekezletet, tájékoztatót, tanfolyamot), amelyen az OTPOR, szerb ellenzéki mozgalom tagjait készítették fel Milosevics, szerb elnök rendszerének megdöntésére. A rendezvényt az ún. Szegedi Folyamat keretében, a magyar kormány védnöksége alatt, a résztvevők biztonsága érdekében titokban tartották meg. A szervezés során hazánk az Egyesült Államok külügyminisztériumával, a CIA-val és a NATO-val működött együtt.

Teljesen megalapozott az a következtetés, hogy Milosevics, szerb elnök – ha titkosszolgálati vagy más forrásokból tudomást szerez a hollétükről – „levadászhatta” volna a szerb ellenzéki politikusokat, ugyanis ezt megelőzően is volt már arra példa, hogy megölette az ellenfeleit. Ennek tükrében a Vezérőrnagy fecsegése halálos veszélyt jelentett a műhelytanácskozás szerb résztvevői számára.

A hozzánk látogató szerb ellenzékiek biztonságáért a magyar kormány vállalt garanciát. Rendkívül hátrányos lett volna hazánk nemzetközi, szövetségesi kapcsolataira nézve, ha valamelyiküket éppen Magyarországon éri „baleset”. Magyarországnak egyenesen az Amerikai Egyesült Államokkal és a NATO-val gyűlt volna meg a baja, ha kiderül, hogy a biztonsági garanciáiért nem képes, vagy nem akar helyt állni, nem tudja biztosítani az előkészületek és a végrehajtás titkosságát. Hamar Ferenc vezérőrnagy úgy árulta el illetékteleneknek, mi több: ellenérdekelt szervezetek képviselőinek a nemzetközi rendezvény részletes adatait, hogy annak operatív biztosításával éppen ő volt megbízva, és a végrehajtás során a NATO biztonsági szerveivel és a CIA-vel kellett (volna) együttműködnie!

Mindez 2000-ben történt. A miniszterelnök 2000-ben az az Orbán Viktor volt, aki most is kormányfőként az EU és a NATO ellenében támogatja a boszniai szerb közösség vezetőjének a Balkán törékeny békéjét veszélyeztető, ultranacionalista elszakadási törekvéseit. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) mai vezetése talán ezért tagadja konokul, hogy egyáltalán tudna Hamar Ferenc könyvéről és más, hasonló publikációkról. Így például a Jagadics-Rajos-Simon-Szabó: A magyar katonai elhárítás története 1918-2018: az Evidenzbürótól a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatig című könyv bemutatóján, 2018. augusztus 28-án Szabó Károly dandártábornok (akkor még csak ezredes), a KNBSZ kémelhárító igazgatója kijelentette: „Nem nehéz nagyképűnek lenni és azt mondani, hogy ez a legjobb könyv a katonai elhárításról, hiszen eddig csak ez az egy jelent meg.”. Ez azonban nyilvánvaló hazugság, mert Szabónak, aki a KBH-ban is ugyanezen a területen dolgozott, tudnia kell arról a könyvről, amin a volt főnöke, Hamar Ferenc és Tőke Péter, a KBH ügynöke „ama bizonyos épületben” négy éven át „dolgozott”, és amiből szinte bizonyosan neki magának is van dedikált tiszteletpéldánya. A kémelhárító főnök csúsztatásai csak egy célt szolgálhatnak: elterelni a figyelmet a máig tartó magyar–orosz katonai titkosszolgálati együttműködésről, amivel Hamar tábornok a könyvében oly könnyelműen eldicsekedett.

Fentiekből kiindulva egyértelműen kimutatható az orosz GRU feladatszabása szerint folytatott magyar katonai titkosszolgálati (KBH-s) játszmák és azok főszereplőinek „egyenes ági” leszármazási láncolata az iraki-szovjet különbéke nyélbe ütésének segítésétől a romagyilkosságokon keresztül a KBA Mercurius-ügyig bezárólag, sorrendben:

Dr. Stefán Géza vezérezredes (1994-től 2009-ig a KBH főigazgatója);

Kovácsics Ferenc altábornagy (2009-2010-ben főigazgató);

Hamar Ferenc vezérőrnagy (Kovácsics „mindenkori” helyettese);

Szabó Károly dandártábornok (ma már vezérőrnagy), a KBH és a KNBSZ kémelhárításának vezetője;

Dr. Kuti Ferenc ny. ezredes (a KBH volt tisztje, „üzleti hírszerző akadémiák” alapítója);

és fő-, illetve „oldalágon” még sokan mások. Róluk majd később essék szó.